Hétfő reggel van és Budapest egyik legforgalmasabb vasúti bevezetőszakaszán megint leállt a forgalom

2023. december 18. 08:48

Belátható időn belül remény sem látszik arra, hogy a helyzet itt javuljon.

2023. december 18. 08:48
Vitézy Dávid
Facebook

„»Leszakadt egy felsővezeték Rákos állomás után egy, Hatvanból a Keleti pályaudvarra tartó elővárosi vonatra, és emiatt füstölni kezdett a mozdony – közölte a katasztrófavédelem.«

Hétfő reggel van és Budapest egyik legforgalmasabb vasúti bevezetőszakaszán megint leállt a forgalom a felsővezeték leszakadása miatt. A Miskolc-Hatvan-Gödöllő és a Szolnok-Újszász-Gyömrő vonalak fontos távolsági, elővárosi és a XVII. kerületből Budapesten belüli szerepet töltenek be – mégis a legrosszabb állapotú fővárosi törzsszakasz minden beruházásból kimaradt eddig. Pedig Rákos vagy Kőbánya felső állapotát látva még egy laikus számára is világosan látszik: a teljes szakasz felújításra szorul – az újratervezést európai uniós forrásból meg is kezdtük még 2021-ben, a szakasz teljes átépítésére, a kapacitás növelésére, új állomásokkal Élessaroknál és a Hungária körútnál, hogy a BKK hálózatához is jobban tudjon kapcsolódni a vasút.

Aztán persze jött Lázár János, a tervezési munkákat leállította, a félkész terveket a kukába dobta és a már megszerzett uniós forrást is inkább visszaadta, nehogy valami is fejlődjön Budapesten. 

Így aztán ma belátható időn belül remény sem látszik arra, hogy a helyzet itt javuljon. Pedig a késések megszüntetése, az üzembiztonság csak a minimum elvárás lenne, valójában itt jelentős többletkapacitásra is szükség van az elővárosi vonatok sűrítésére az agglomerációból és Rákosmente felől, ennek a szakasznak az állapota pedig Miskolcig kihat a teljes vonal megbízhatóságára.”

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI / Katona Tibor

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2023. december 19. 01:58
Karácsony = Gyurcsány 2.0 „ . . . hazudtunk reggel, éjjel, meg este. . . . Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. . . . .És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. .... Ennyi tehetségünk van gyerekek. . . . Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem. " Karácsony megfogadta Gyurcsány tanácsát, hogy legyetek Gyurcsányok! Karácsony Gyurcsány lett! Éretlen, felelőtlen és megbízhatatlan ember az, aki nem veszi komolyan a munkáját és a munkájával járó felelősséget. Midkettőjükre igaz!
kekszalagosautistamarki-szorostalpramagyarok
2023. december 18. 13:23
Nincs olyan, hogy már megszerzett uniós forrás, mert mindent csak utólag fizetnek ki.
DINO54
2023. december 18. 12:51
Tíz+ éven belül 70-100év alatt összeszedett karbantartási/fejlesztési elmaradást felszámolni lehetetlen, miközben a forgalmat is fenn kellene tartani. Trianon után az akkor létező dupla vágányokat nagyrészt felszedették. Vágányzár csak a forgalom szüneteltetésével lehetséges. /Moldovának az "Akit a mozdony...." könyvében ('75) a pályafenntartás egyik mérnöke 100éves sínt, szétrohadt talpfákat mutat napi használatban lévő pályán./
JohnDoe1984
2023. december 18. 12:02
Ha újságírás, tömegtájékoztatás folyna a Mandineren, tömény egyedül a kormány érdekeit figyelembe vevő propaganda helyett, akkor talán nagyobb terjedelemben és kellő higgadtsággal foglalkoznának ezzel a témával is. Az állami fenntartású MÁV bukdácsolásaival szemben valahogy jóval megengedőbbek a szerkesztők és nem követeli senki gúnyosan Lázár miniszter vagy a 13 éve kormányzó Orbán lemondását, akik 2/3-os Holdról látszó felhatalmazás mellett sem tudták rendbetenni a magyar vasút problémáit... A felelős választónak még véletlenül sem nevezhető "nemzeti" jobbágyság pedig mindeközben szépen csendben várja a Gyurcsány show, Soros Alex áskálódása, DK éppen készül, vagy Brüsszel elfoglalását vízionáló mesék valamelyikét, hogy lehetősége legyen jobban gyűlölni valamit, a saját kilátástalan és kiszámíthatatlan életénél. https://mandiner.hu/belfold/2023/12/nem-keszult-fel-a-varos-megszoktuk-igy-lattak-a-csutortoki-hokaoszt-budapest-jarokeloi-video
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!